Füles Odú blog

Miért újulhat ki a rák gyógyszerek mellett is?

FB
2021.05.25 10:00
Miért újulhat ki a rák gyógyszerek mellett is?

Vannak témák, amikkel nem annyira jó foglalkozni, pedig fontos, hogy tudjuk mi, hogyan történik.

Egy ilyen nagyon fontos téma például az is, amiről most lesz szó. Néha minden igyekezet ellenére, még a gyógyszerek mellett is előfordul, hogy kiújul a betegség, vagy áttétek jelennek meg. Persze azt tudjuk, hogy minél korábbi stádiumban fedezik fel a betegséget, annál jobbak az esélyek a teljes gyógyulásra, mégis, előfordulhatnak ilyen bakik a sejtekben, amikről senki nem tehet. De, hogy jobban értsük ez miért történhet, mmegkértem az én szuperorvosom, Dr. Petrányi Ágotát, hogy avasson be minket a kiújulás rejtelmeibe.

A gyógyszereket azért kapjuk, hogy...

Amikor valakinek a kimutatható daganatos szöveteket el lehetett távolítani, akkor a kiegészítő kezelés célja a kiújulás kockázatának a csökkentése. Azaz minden betegnél, akinél invazív (azaz a saját szöveti határait átlépni képes folyamat) daganatot mutattak ki, a folyamat kiújulása lehetséges. Ennek a kockázatát szeretnénk csökkenteni a kiegészítő kezelésekkel.  Ez tehát nem azt jelenti, hogy biztosan kiújul, vagy áttétes folyamat alakul ki később, és nem is azt jelenti, hogy a kiegészítő kezelés után nem újulhat ki, vagy nem jelenhetnek meg áttétek, csak a kockázatának csökkentését lehet elérni

A hormonreceptor pozitív, HER-2 negatív emlődaganatos betegeknél, akiknél korai a folyamat, azaz áttét vagy bizonyos számnál több áttétes nyirokcsomó  nem volt azonosítható, ott meghatározott gének vizsgálata alapján kockázati csoportba lehet a folyamatot besorolni. Ekkor a kiegészítő kemoterápiás kezelés szükségességét lehet felmérni, azaz a kiegészítő kemoterápia túlélést, illetve kiújulás megelőző hatására lehet következtetni.

Ekkor sem lehet azonban kijelenteni, hogy a hormonkezeléssel, azaz a női nemi hormonok hatásának kiküszöbölésével biztosan megelőzhetjük a kiújulást, a betegség előrehaladását. Arra kaphatunk becsléseket, hogy az 5, illetve 10-15 éves daganattal összefüggő következmények megjelenésének kockázatát milyen arányban csökkenti a terápia.

És attól függ, hogy milyet...

Ha a hormonterápiával önmagában meg lehetne előzni az emlőrákot, vagy ismételt kialakulásának kockázatát, akkor a műtétet sem tartanánk szükségesnek. Az, hogy milyen kiegészítő hormonális készítményt választunk, az a menstruációs állapottól és a betegségtől is függ. Emellett a kezelések mellékhatásait is figyelembe kell venni, különösen, hogy a betegek egy részében a kiegészítő kezelések elmaradása esetén sem újulna ki a daganat. De sajnos nem tudjuk megmondani, hogy pontosan kinél. Ráadásul akiknél áttétes, vagy kiújuló folyamat lesz, azok is legnagyobbrészt hosszú túléléssel számolhatnak, aminek az életminőségét a terápia jelentősen befolyásolhatja. A tamoxifen (Zitazonium), azaz az antiösztrogén terápia kevesebb izületi fájdalomat, beszűkülést eredményez, bár a méhnyálkahártya megvastagodását okozhatja, de összességében jobb mellékhatás profilú, mint az aromatázgátlók (azaz az ösztrogén képződés kulcsenzimének gátló  gyógyszerei).  Ez olyan, mintha egy széles hatású antibiotikumot adnánk olyan gyulladás esetén, amikor nagy valószínűséggel feltételezhetjük a kórokozót, és feltehetően a szűkebb hatáskörű antibiotikus kezelés is elégséges lehet. Tehát a terápia váltásokban sok mindent kell figyelembe venni. 

Ha kiújulul...

A hormonváltás nem okoz daganat kiújulást, inkább csak  a hormonreceptor pozitív emlőrákokra jellemző lustább, lassabban osztódó sejtek későbbi megjelenése játszik szerepet. Ebben a betegségben ugyanis jellemzőbb, hogy jóval későb, akár évtizedek múlva is megjelenhetnek áttétek. 

Az újonnan megjelent daganatos sejtek, szövetek eltávolítása hozza a legjobb eredményt, mivel esélye lehet, hogy a terápiára ellenálló sejtek kikerüljenek a szervezetből. És megint ott vagyunk a kiegészítő kezelések dillemmánál, kockázat csökkentése, és mellékhatások mérlegelése. A terápiás palletta szélesítése, és a többi területen hatékonynak bizonyuló kezelés folytatása. 

Ha valakinek eltávolítják az emlőrákot, és esetleg az áttétet, a kiegészítő kezelés a kiújulás kockázatát csökkenti, de nem zárja ki, hogy lesz.

Ez nem az érintett személy hibája, hanem a daganat jellemzője. Kialakulhanak olyan sejtek, amelyek az addig alkalmazott terápiára nem érzékenyek, mint az addig használt antibiotikum mellett újra szaporodó baktériumok. Ez nem az adott személytől, hanem a sejtek jellemzőitől függ.  Ezen kialakuló daganatos sejtek kontrollja sajnos nincs a kezünkben, mint ahogy nagyon-nagyon sok minden ebben az életben. Tudom ez nem jó érzés, és sok szorongást is okozhat.

Lehet-e a Berlioz folyóirat szerkesztőnek folymatosan azon szorongani, hogy Annácska kiöntötte-e a napraforgó olajat a sínre, aminek következtében a villamos lefejezheti (Mester és Margarita), de  akkor sem tudná megelőzni az eseményeket. Meg kell tanulnunk teljes életet élni a különböző valószínűséggel bekövetkező, fenyegető veszélyeket hordozó világban  felelősen, elfogadva, hogy számos dologra nincs ráhatásunk.