Füles Odú blog
Szerintem ilyen a kemoterápia…
Amíg a másik oldalon intéztem a dolgokat mindig azt hittem a kemo olyasmi, mint egy pihenés. Odamegyünk, elrendezzük a helyet, betakargatunk aztán kis szunya, amíg folyik (na jó ez inkább a kis adag altató miatt volt, hogy gyorsabban teljen). Szóval én az első kezelésemre teljes munkafelszereléssel indultam, mert az idő pénz, egy percem sincs fölöslegesen. Aha… a tizedik percben jöttem rá, hogy ez nem fog menni.
Először is az egész annyira, de annyira kényelmetlen. Ezek a csoda székek ott a kezelőben nagyon jól néznek ám ki, és nagyon kényelmesnek is tűnnek, egészen addig, amíg bele nem ülsz, és meg nem próbálsz a karodban lévő tűvel együtt elhelyezkedni. Esélytelen! Fizikai képtelenség! A másik… olyan mintha a bejáratnál lenne egy láthatatlan kalapács, ami belépéskor mindenkire csap egyet csak úgy gyengéden… szerintem a kísérőkre is (korábban is éreztem, csak nem ennyire). Ez nem vicc! Olyan nyomott egy légkör uralkodik odabent, hogy az ember csak besüllyed a székébe és azt is elfelejti, amin három perce gondolkodott. Ehhez még hozzájön a gyógyszerek tompító hatása is. Az allergia elleni cucctól, jó hogy nem alszom el azonnal. Hát szóval így nem lehet dolgozni. Most már inkább nem is viszek semmit csak a takaróm meg a párnám… mert azok kellenek.
Ezeket leszámítva az egész nem egy nagy dolog. Nekem jár pontosan kettő nagy fecskendő, egy kisebb és két nagyobb zacskó. Két-három óra alatt vége is. Addig csak úgy vagyok… nézelődöm. Mindenre lelkesen bólogatok meg hümmögök, mert úgy döntöttem, ha fontos úgyis elmondják később is, amikor már az agyam is befogadja az információt. Ahogy körülnéztem mindenki hasonló állapotba kerül, bár van, aki ráveszi magát az újságolvasásra, bár szerintem csak tettetik. :)De szörnyen unalmas! Azt is mondhatnám, halálra unom magam, de ez most rosszul jönne ki. Úgy nagyjából a második nagy zacskónál szoktam elkezdeni bámulni, hogy mikor fogy már el… és ezt többször meg is kérdezem…
Tulajdonképpen ha nem gondolunk ezekre az apró problémákra, én minden alkalommal várom, hogy mehessek kezelésre. Akármi történik két kezelés között, én tényleg várom a következőt. Lehet, hogy furcsa vagyok, de amikor történik valami, akkor tudom, hogy gyógyulok. Utálok várni, azt is utáltam, amíg csak vizsgáltak, mert nem történt semmi. A kezelés és a mellékhatások mind valamik, amik jelzik nekem, hogy belül gyógyulok, és a rákos sejtjeim haldokolnak, és végül mindet kivégzem… terveim szerint.
Arról ami utána jön, majd később…