Tanúsítvány

SSL Certificate

Füles Odú blog

Nálam ezek a mellékhatások

FB
2014.01.06 18:31

Akkor lássuk, mi történik a kezelések után. Előre szólok, ezek az én tapasztalataim, lehet, hogy másoknál másképpen, gyengébben, vagy erősebben jelentkeznek.

Én három kezelésen túl vagyok, és eddig elég jól. Ami azt illeti annak alapján, amit eddig láttam, sokkal rosszabbra számítottam, úgyhogy nagyon rákészültem. Szerintem sok dolognak együtt köszönhető, hogy 1-2 tényleg szörnyű napot leszámítva elég jól vagyok. Vannak apróbb gondok, de azokat megoldjuk.

Én például sosem úgy gondolok a kemoterápiára meg a rákra, mint valami szörnyűség. Igen beteg vagyok, de ami most történik, minden ahhoz szükséges, hogy meggyógyuljak. Tehát ez van, majd elmúlik. Sokkal fáradtabb vagyok, de ez is azt hiszem most normális. 

Minden kezelés más, és minden ember is. Sokféle mellékhatás lehet, de én most csak azokra térnék ki, amik éppen aktuálisak. 

Hányinger

Én egyszer sem hánytam, szerencsére. Azt nagyon utálom. Az első kezelés előtt arra gondoltam a jól bevált módszerünkkel megpróbálom megelőzni. Ami nálunk hosszú hónapokig, és most is bevált, az a Kabi-Glutamine. Elég húzós ára van, de nagyon megéri. Elvileg fel lehet iratni és akkor csak a felét kell kifizetni. Ez egy szörnyű trutyi, ami egy védőréteggel vonja be a gyomrot és a beleket kimondottan az ilyen bajokra találták ki. Mi úgy használtuk, hogy kezelés előtt két napig napi kétszer, a kezelés napján, és utána két napig.

Sajna mostmár valamiért nem bírom meginni, úgyhogy mostmár van hányingerem is. Enyhébb esetben  Canada Dry nagyon jó, nálunk mindig van itthon. De például én állandóan jégkrémet eszem, vagy hideg üdítőt kortyolgatok, az is nagyon jól enyhíti. Ha ez sem jön be mindenképp gyógyszer kell. 

Sebek 

Nem tudom mennyire gyakori, de nekem minden kezelés után a harmadik napon kisebesedik a nyelvem. Iszonyúan fáj. Az első kezelés után egy hétig se enni se beszélni nem tudtam. Na a harmadik alkalomra kifejlesztettem a lehető legjobb megelőzést. Így mostmár csak kisebb sebek lesznek, és nem fájnak. Tehát naponta többször kell öblögetni szájvízzel, és azt hiszem a kulcs az egészhez az ecsetelő. Én a kezelés után második nap elkezdem naponta háromszor kenegetni Flogosol-al a nyelvem. Jól átitatok vele egy fültisztító pálcikát, és szépen végig kenem a szélét. 

Izomfájdalom 

Na ez tényleg durva. Előfordult már, hogy mozdulni alig bírtam. Olyankor szépen kikúszok a fürdőbe, és beállok a meleg zuhany alá. Fantasztikus érzés… azonnal enyhül a fájdalom, sőt pár perc alatt meg is szűnik. 

Fura íz 

Hát az összes dolog közül, ami velem történik (mondjuk a máj biopsziát leszámítva) ez a legborzalmasabb. A kezelések után úgy egy hétig olyan borzalmas ízt érzek a számban folyamatosan, hogy az valami elképzelhetetlen. De tényleg. Erre én egy megoldást találtam, amíg tart nem eszem szilárdat, ugyanis ahogy rágom az ételt az is átveszi ezt a szörnyű ízt. Az első kezelés után elkövettem azt a hibát, hogy grill csirkét kértem enni… hát azóta sem, és valószínűleg soha többet életemben. Szóval egy hét leves, madártej, tejberizs. Végülis még jól is jön, mert a madártejet imádom.  

Szóval nálam ez a négy mellékhatás jelentkezik rendszeresen, de elég jól elbánok velük. Ja persze a hajhullás… de az egy külön bejegyzést ér.