Füles Odú blog

Paróka, kendő, stb.

FB
2014.02.04 18:23

Szóval akkor térjünk rá a kényesebb témákra, paróka. Kell vagy nem? És milyen? 

Én már jóval az aktualitása előtt elkezdtem ezeket a kellékeket nézegetni, és mit mondjak, nem voltam elragadtatva. Valahogy olyan fura volt, és talán mert az ember csak a rossz parókákat látja meg az utcán (mert a jó nem látszik), eléggé utáltam az egész gondolatot. Még a recept ellen is tiltakoztam, de egy mindenképpen kell. Hát jó, legyen… 

Szerencsére sikerült megtalálnunk a világ legjobb boltját, szerintem. Hair-Club üzlet a király utcánál, kis rózsaszín bolt. Nekem nagyon sokat segítettek, egyáltalán nem volt rossz érzés oda menni. Nem csak a választék hatalmas, sokféle kendő is van, meg mindenféle más, amire egy lány vágyhat, hanem mert nem bánnak az emberrel úgy, mint aki beteg, és ez jó. Ezúton köszönöm Helgának, hogy mindig felvidít, szuper ötletei vannak, és segít túlélni haj nélkül. Ja, és ez a blog sem jött volna létre nélküle…  

De vissza a parókához. Nekem egy olyat sikerült választani, ami nagyjából olyan színű és fazonú, mint amilyen a hajam volt volt. Persze egy röpke pillanatig eljátszottam a gondolattal, hogy na most majd valami egészen durva derékig érő és még göndör is legyen… De hamar lebeszéltek. Szempontok: a színe ne üssön el nagyon (ezért jó még akkor próbálgatni amikor van hajunk, különben nagyon zavaró lehet), a fazonja se legyen nagyon más, és ne legyen zavaró (pl. nagyon hosszú télen, mert a kabáton összecsomósodik stb.) Meg kell mondanom nagyon meglepődtem. Ahogy felvettem az elsőt, tényleg olyan volt mintha nem is paróka lenne. Döbbenetes volt. Tényleg… Egészen megtetszettem magamnak. :))) Azért bármilyen jó, utcára nem nagyon hordom. Mondjuk, mert hideg is van… Most inkább sapkás vagyok, van vékonyabb, ha enyhe az idő, meg van dupla kötött ha tényleg hideg van, mint most. Otthon kendőzök. De kell, hogy legyen… jó tudni, hogy ha olyan alkalom van, akkor fel tudom venni, és még szép is.

Felírás: ha parókát irattok, a receptre csak annyit kell írnia a dokinak, hogy „1db műszálas paróka” akkor tulajdonképpen bármilyet választhattok. A recept egy fix összeget ér, így csak a különbözetet kell kifizetni.


Ami mindenképpen kelleni fog: 

– paróka

– parókafésű 

– bambusz sapi legalább kettő (melegít, és beszívj az izzadtságot) 

– kendő vagy otthoni sapi legalább kettő 

– ja és valami jó kis hidratálós sampon… a fejedre, nem a parókára, mert hámlik

A bambuszból és kendőkből azért kell mindenképpen kettő, mert ugye mosni kell. Nekem a kezelés alatt nagyon hámlott a fejem, úgyhogy a sapkáim belsejében igen nagy számban maradt ott a dns-em, ami elég zavaró. A legborzasztóbb, hogy szörnyen fázik a fejem. Az utcán még vastag kötött sapiban is, szóval én mindig felveszem a bambuszt is a sapik alá, ha megyek valahova. Állítólag melegben jól szívja az izzadtságot is, de azt még nem próbáltam.  

Most már nagyjából két hónapja nincs hajam… vagyis inkább nincs, mint van… bolyhok… meg voltam győződve róla, hogy ez rám van írva. És most hatalmas megkönnyebbülés, hogy rájöttem nincs. Egy kendőben készült fotó indult útnak az ismerősök között, és meg kell mondanom, az emberek, ha nem tudják, eszükbe sem jut, sőt megkockáztatom, azt se veszik észre, hogy az valami más a fejemen. Hiába, nem figyelünk egymásra… Ami azért néha nem akkora baj.