Füles Odú blog

A kemoterápia 10 fontos pontja

FB
2014.03.18 18:17

Hat kezelés meg egy kis ez, az! Hát mit mondjak, nem a legjobb buli volt életemben. Most arra gondoltam pontokba szedem a hasznos dolgokat, amikre rájöttem:

1.Sose menj úgy kezelésre, hogy én ettől tuti hányni fogok. Vannak emberek, láttam őket, úgyhogy tényleg, akik már az ajtóban mindenkinek elmesélik, hogy ők ettől tuti hányni fognak. Még a hányáscsillapítótól is. Nem szabad, mert az ember addig mondogatja, míg tényleg. És kinek kell az?


2.A Medrol undorító. Egy dologtól kellett mindig hánynom (nem hánytam, de a kísértés megvolt), az pedig az a nyomorult Medrol volt. Az, amikor bevettem valami olyan irtózatos ízt hagyott a torkomban, hogy… bleee… De, ezt is megoldottam, bekapszuláztam. Lehet kapni olyan bogyókat, amik szétszedhető kapszulában vannak… simán át lehet csomagolni.

3.Semmiképpen ne egyél olyat, amit szeretsz. Bárminek tud szörnyen undorító íze lenni a kezelés utáni napokon. Nálam a csirke az első kezelés óta tiltólistás… ha rá gondolok rosszul leszek.


4.már a kezelés napján kezdj el kamilla, vagy körömvirág teával öblögetni, gargalizálni. Így elég jól meg lehet előzni, vagy legalábbis csökkenteni a száj és a nyelv kisebesedését.


5.Kerüld a fém kanalat. Sajnos csak mostanra, de rájöttem, hogy a rossz íz fokozódik, ha fém kanállal eszem. Úgyhogy szereztünk nagyon vagány színes műanyag kanalakat.

6.Mozogni kell. Jó, egy-két napig kezelés után ér pihenni, de utána indulás. Ugyanis a mozgás jót tesz, egyrészt segíti a gyógyulást, de erről részletesen később, másrészt enyhíti a fájdalmakat a szájban.


7.Mindegy milyen az idő, a jégkrémet receptre kéne adni. Gyorsan lecsúszik, úgyhogy kevés az esélye, hogy az alatt rossz ízűvé válik, és nagyon hideg. A nagyon hideg pedig enyhíti a hányingert, és a fájdalmat a szájban.

8.Sokat kell inni. Én például hajlamos vagyok elfelejteni inni, bár amúgy sem szoktam sokat. Viszont ha nem iszol, kellemetlen mellékhatásai lesznek. Egyszer a ct-ben a csaj lesápadt, hogy sokadszorra se tud megszúrni… amitől én is lesápadtam… Szóval nem érdemes kipróbálni.


9.Fülek becsuk! Mint a víziló. Ez kegyetlennek hangzik, de mi közöm nekem ahhoz, ha valaki a másik székben éppen a szörnyű történeteit meséli, vagy éppen nagyon rosszul van bár még hozzá se értek. Sose engedd, hogy mások elvegyék a jókedved és a jó hozzáállásod.


10.Végül néhány kaja, ami elég jól fogyasztható bármi történik: húsleves, madártej, tejbegríz, joghurt, kinder pigui, meggybefőtt…

Lehet, hogy valamit kihagytam, ha eszembe jut, biztos leírom azt is.