Ez történik a CT-ben, vizsgálat alatt :)
Ehhez a bejegyzéshez meg akartam számolni hány vizsgálaton voltam eddig, de nincs nálam a mappám. Már lassan olyan mintha otthon lennék. Mivel ezzel sokan vagyunk így szerintem, aki meg még nem volt annak meg azért lehet érdekes, arra gondoltam, nézzünk utána, mi történik egy ilyen vizsgálat alatt. És aki elárulja a titkokat nekünk, Janny Géza, a Raditec operatív igazgatója.
Szerintem a legtöbb embert ez nagyon érdekli, úgyhogy ezzel kezdjük. Szóval káros a CT?
“Igen káros, hiszen ionizáló sugárzással dolgozik. De azért a mai technológiával sikerült elérni, hogy csak oda menjen a sugár, ahova mi szeretnénk. És egyre kisebb lesz a dózis is, ahogy fejlődik a technológia. Egyre vékonyabb szeletekkel is lehet vizsgálni – tehát semmi nem maradhat rejtve a szemeink elől. A tévhitekkel ellentétben a sugár nem kering a helységekben, nem bújik be a csajok szoknyája alá ;-), mert egyenes vonalban terjed, és a szilárd testekben elnyelődik.”
Akkor szakmailag hasznosnak tartja?
„Mindenképpen jó dolognak tartom, és sajnos sok esetben szükséges a gyakori CT. Talán most egy olyan törekvés lesz, ahol nem akarják gyökerestől kiirtani a daganatot, csak megpróbálnak együtt élni vele. Nem olyan megterhelő a szervezetnek, a betegnek, és talán eredményesebb hosszabb távon.”
És akkor térjünk rá az izgi részére. Mi történik, amíg az ember bent fekszik a gépben?
„Amikor ez ember befekszik a gépbe, és István ott idétlenkedik, addig a másik kolléga rögzíti a beteg adatait a gépben, és aztán elkészül egy olyan kép, amin lehet tervezni. Na, most van az, hogy magácskák csak bent heverésznek, de mi nem kávézni mentünk, hanem tervezzük a vizsgálatot. A különböző sorozatokat, natív aztán artériás, vénás stb. Mikor induljon, meddig tartson, mennyi idő legyen közöttük, mennyi kontraszt menjen be, milyen sebességgel, mikor induljon, stb. Számolni, kalkulálni kell. Addig István már megmondja, hogy az a véna, amibe megy a kontraszt, az erős, esetleg szétmegy, vigyázni kell vele. Ha ez mind rendben van, akkor egy utolsó ellenőrzés, és indulunk. Ekkor mozog az asztal, ide-oda, közben megy be a kontraszt, stb. Ilyenkor az van, hogy a röntgencsővel szemben vannak detektorok, amik a testen átjutó sugár mennyiségből, illetve az elnyelt sugár mennyiségéből kikalkulálják azokat az értékeket, amikből majd a képek készülnek. Bonyolult ez.”
Több féle kontrasztanyagot is használnak a különböző területek vizsgálatához. Mit kell ezekről tudni?
„Ugye látott már CT képet, egy nagy szürke paca, szürkébb, meg fehérebb, meg feketébb foltokkal. Tehát ahhoz, hogy lássuk pl. a májban van-e betegség, a következőképpen járunk el: lemegy ugye a natív sorozat, majd adjuk a kontrasztot. A daganat felveszi a jódos kontrasztot, és halmozza – ez azt jelenti, hogy fehéren világít. Tehát, a szürke májban ott egy fehér paca – nos, az a betegség, és most már látjuk is. Na, de nem vagyunk készen… Ugye több sorozat is készül, van artériás, vénás, késői fázis. Ez azért van, mert a különböző daganatok nem egyformán veszik fel a kontrasztot – van, ami már az első sorozatnál világít, mint a töklámpás, és van, amelyiknél kell még egy kis idő. Mivel a mai gépek ilyen gyorsak, ezért lehet követni szépen ezeket a fázisokat. Képzelje el, a 90-es években a lipóti egy szeletes CT 56mp alatt csinált egy képet. Ma ennyi idő alatt több százat csinálunk!!! Mivel a beleknél nem megy a felszívódás ilyen gyorsan, de ott is lehet bajság, ezért kell kontrasztos vizet inni a vizsgálat előtt. Szép lassan azért megfesti a beleket is, hogy jobban lássunk.”
Őszinte leszek. Minden alkalommal, amikor ott hagynak, azon gondolkodom, mit csinálnak a szomszédban.
„A szomszéd szobában a csajok/fiúk megnézik a képeket, hogy rendben van-e a vizsgálat, hogy elég-e a kontraszt, stb. És közben már azt is nézik és látják, hogy a kis betegnek van-e áttétje, vagy nincs, több lett vagy sem, esetleg javult-e, vagy rosszabb lett. A Magyar EÜ törvény nem engedi, hogy a sasszemű operátor elmondja a véleményét, sajnos ezt csak orvos teheti meg.”
Tehát ez titkos információ. Hogyan történik a kiértékelés, amit majd én is tudni fogok?
„A kiértékelés egy nagyon izgalmas dolog. És nagyon megterhelő is. A beteg előzménye vissza van töltve a munkaállomásra. Biztosan látott már ilyet, két monitor van a doktor előtt. Az egyiken a mostani képek vannak, a másikon meg a régi felvételek, és ahogy görgetik a képeket az egérrel, mind a két monitoron egyformán szalad a sok (több száz) kép. A doki szeme meg szinte egyszerre látja a két külön monitort, és figyeli a képeken a különbségeket. Az összehasonlítás miatt kell az előző képanyagot (CD-t) elhozni a kis betegeinknek. Sokan azt mondják, hogy ott a leírás, de azért az sajnos nem olyan… És ez nem az én érdekem, hanem a betegé… Nagyon fárasztó!!! És sok kis apróságra kell figyelni. Nálunk napi 50 beteg a minimum.”
Szeretek oda járni, mert szinte már mindenkit ismerek, a legtöbben elfogadják a nyavalyáimat is (a korábban emlegetett István a legjobb fej például, ő volt ott az első vizsgálatomnál is, és az sem zavarja, ha nyilvánvalóan utálom az egészet). Próbálom figyelni az arcokat, hogy mit láttak, de soha nem árulkodnak…
„Dóri, ugye az van, hogy aki beteg, az azt mondja, hogy én rákos vagyok, meg beteg, és ez nagyon megvisel mentálisan, fizikálisan, stb. Én azt érzem és gondolom, hogy minden betegünkkel azonosulok egy picit, és ha elveszítek valakit, akkor én is meghalok egy picit. Nem mutatjuk, sokszor azt hiszik, hogy kemények vagyunk vagy cinikusak, de senki nem kérdezte még meg tőlem, tőlünk, hogy mi vajon hogyan érzünk? Hogy dolgozzuk fel, hogy valaki megint szarabbul lett? Hogy több lett a pöttye? Hogy megint elveszítünk valakit? Ahogy Önnel is kialakult egy kapcsolat az idők folyamán, mással ez ugyanúgy meg van. Mind, mind apró késszúrás a mi lelkünkbe, a mi szívünkbe. És ebbe sajnos talán néha bele is fáradunk – sokszor ebből vannak a konfliktusok -, amikor a harmadik ismerősnek kell azt mondani, hogy rosszabb lett – nekünk sem mindegy.”