Füles Odú blog
Most ilyen a karácsony… más…
Ritkán írok családi dolgokról, de mindjárt itt a karácsony… és ez mindig olyan jó is, meg rossz is… Régen a karácsony olyan igazi szuperünnep volt, amit jobban várt az ember, mint a saját szülinapját. Régen advent első vasárnapján már gyönyörűen fel volt díszítve minden, most még egy héttel később is kerestük a piros gömb helyét, mert sehogy nem állt össze.
Régen december elején már megvolt minden ajándék gondosan becsomagolva, és mindenki azon izgult, hogy a titkos leveléből mit hoz a Jézuska. Aztán egyszer csak megváltozott. Volt egy olyan utolsó karácsony, ami mindent felforgat, meg azóta pár, ami szerencsére nem lett utolsó, és ezek a dolgok átértékelnek mindent, az ünnepet is.
Az embernek, ha van ideje gondolkodni, akkor rájön, hogy a karácsonyból (akármelyikből, az utolsóból sem) nem arra fog emlékezni, hogy milyen drága volt az ajándék, vagy, hogy hány féle sütemény, előétel, főétel, nassolnivaló, innivaló, meg ki tudja mi volt még az asztalon… sőt következő évben arra se fog emlékezni, hogy ezektől milyen nagyon rosszul lett estére. Csak és kizárólag arra fog emlékezni, hogy milyen volt, hogyan érezte magát. És ha becsukja a szemét, nem a hűtőt meg a drága ajándékokat fogja látni, hanem az embereket, akikkel együtt nevetett, és fogták egymás kezét, amíg leégett a csillagszóró.
Szóval ennek fényében nálunk olyan a karácsonyi készülődés, hogy semmiképpen nem fordítunk több időt a főzésre és sütésre, mint amennyi maga az ünnep. De most komolyan minek? Hogy elismerően bólogassunk egymásnak a konyhában, mert annyira király, hogy kettőnknek legyártottunk hatembernyi kaját? Lesz kaja. Isteni, ami a mi saját hagyományunk, és pont annyi, amennyi kell, nem több, nem kevesebb. Viszont addig is csinálunk egy csomó mindent, ami szerintem sokkal karácsonyosabb. Például a december első felét azzal töltöttük, hogy megsütöttünk és cukormázaztunk, díszítettünk több adag mézeskalácsot, mert az volt a kérés, hogy legyen valami kedves kis ajándék a kórházba a betegeknek is. Meg közben bár hirtelen ötlet volt, de nagyon jól sikerült, gyűjtöttünk ajándékot a hospice betegeknek. Tudjuk milyenek a beteg karácsonyok… rosszak, borzalmasak… jól esik minden kedvesség…
Most már egy hete a szuperfinom házi csokikat gyártjuk a családnak meg a barátoknak. Persze tudom én, hogy egyszerűbb lenne megvenni, de nekem sokkal jobban bejön, hogy szöszölhetek vele. És szerintem ők is jobban örülnek neki… nem, egyiküktől sem kérem kommentbe, ha rosszul sikerült, köszi, a szándék a fontos, na… Meg közben készülnek a handmade ajándékok is, hogy még gyorsan be lehessen dobni az utazóknak. Aztán ha ezek kész vannak, na, majd akkor sütünk, főzünk… pont annyit, amennyi kell… Most így szeretem a karácsonyt. A régit jobban szerettem, de olyan már nem lesz, most más, most azt hiszem, ezt szeretem… hogy mindent mi csinálunk, ez olyan tök menő és szuper.
Hogy írok-e még titkos levelet? Még szép… csak olyan más… nem nagyon kértem semmit, két dolog van a levelemben… egyik sem bolti. Olyan dolgok, amik másnak nem jelentenek semmit, különösebben nem is drágák, és nem is nagy, látványos dolgok. De én már tudom, hogy ezek sokkal fontosabbak, sokkal jobbak sokkal kedvesebbek.
És az ünnepet sem fogjuk a konyhában tölteni… na, jó a kacsámat frissen sütjük, de ennyi. Sokkal jobb terveink vannak. Például egy csomót fogunk nevetni, amikor bontogatják a vicces ajándékokat, meg filmeket nézünk, játszunk, kirándulunk, pihizünk. Tuuudom, dögunalom, de szerintem jó lesz.
Szerintem gondoljátok át, még mielőtt késő lesz… nem a méret, a mennyiség, az ár a fontos… csak az, hogy ha visszagondolsz egy hét, egy hónap, vagy egy év múlva, akkor mit érzel…
Akkor most készülődünk és pihenünk. Addig is Pannikával kívánunk mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!