Füles Odú blog

Ezt teheted, hogy jobb legyen a kommunikáció

FB
2017.08.27 22:27

Az orvos-beteg kommunikáció örök probléma. A betegnek elvárásai vannak, az orvosnak meg kevés ideje, ebből aztán jön az elégedetlenkedés, türelmetlenkedés, és a rossz, gonosz orvosok, nővérek, mindenki. Persze tudom, én is találkoztam már olyannal, akinek tényleg nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb foglalkozás, de azért a legtöbben (remélem) nem ilyenek.

A probléma forrása valószínüleg a betegek száma lesz. De komolyan. Ha jártál már onkológián, nem fog meglepni, amikor azt mondom iiiiiiszooooooonyúúúúü sokan vannak. De halál komolyan mondom. Erről ITT és ITT már volt szó. Van, hogy egy orvosra akár 50 ambuláns beteg is jut, mellette az osztályon lévők dolgait is vinni kell, ott vannak közben a vizitek is, néha nem árt enni sem, meg hazamenni és aludni… és a franc se tudja, hogy fér ebbe bele még a más kórházban konzultáció is. Ha azzal az 50 beteggel csak 10 percet foglalkozik, már több mint 8 óra egy nap. Szóval igen, ez így nagyon nem jó, de nem sokat lehet tenni. Főleg mert ez nem olyan, mint egy sebészet, ahova műtét után egyszer-kétszer visszamész aztán agyő. Ide évekig vissza kell járni, és pont ezért csak egyre többen lesznek a betegek… mármint a cél ugye az, hogy lehetőleg ne fogyjanak… ha értitek mire gondolok.
Mondjuk nekem szerencsém van, én minden orvosommal tök jól tudok kommunikálni, de szerintem ez az én hozzáallásomon is múlik. Mert nekem meggyőződésem, hogy igenis a beteg is sokat tehet azért, hogy ez jobban működjön. És még csak nem is nagy dolgokról van szó. De például, ha csak beszélgetni akarok, akkor nem olyankor megyek, amikor a három műtét közé még tíz vizsgálat is be van zsúfolva. Vagy ha injekcióra megyek, akkor ezt nem reggel rendelési időben teszem. De leginkább nem akkor, amikor tudom, hogy úgyis sokat kell várnom, mert a kezelésre jövőket veszik előre. Szóval szerintem ilyesmikre is oda lehet figyelni. Persze, ha mindenképp morgolódni akarnék, akkor nyilván direkt akkor mennék…

De végeztem egy kis közvélemény kutatást. Mondjuk elég szűk körű volt, összesen négy fős, de mivel megkérdeztem a legkedvencebb nővérkémet, meg a legkedvencebb orvosaimat, és még egy pszichológust is, sztem tökre reprezentatív a kutatásom. Az eredmény pedig a következő: kérdezni kell! Ez teljesen komoly. Mindenki azt mondta, hogy a legjobb, ha összeírjuk a kérdéseinket, és nem a rövid találkozó alatt kezdjük el kitalálni mit szeretnénk tudni. Idézném: „…ne mint Colombo hadnagy “lenne még egy kérdésem” az ajtóból…” – DPÁ


Amúgy egy csomó nagyon praktikus ötletet kaptunk. Például, hogy a kérdés listát ne a gugliból írjuk, mert amit ott találunk azok valaki más kérdései, szóval maximum ötletnek jók. És, hogy ez a lista ne legyen túl hosszú, mert nem biztos, hogy minden belefér az időbe. Ha több a kérdés, akkor beszéljük meg, hogy ott hagyjuk, vagy elküldjük, így az orvosnak is van ideje a válaszokkal készülni, és legközelebb mindent meg tudunk beszélni.

Szereztem nektek egy új szakértőt is, aki nagyon jófej, és kedves. Szy Ágnes, a Szent László kórház pszichológusa, és neki is lenne pár tanácsa:
„A kérdések összeírása szerintem is nagyon fontos, de annak priorizálása is, hogy mit szeretnék leginkább tudni, mert talán nem lesz az összes kérdésre idő. Jelezhető az orvosnak az első találkozás alkalmával, hogy szeretnem ősszeírni a kérdéseimet, és ez OK-e. Ez inkább az udvarias, erőszakmentes kommunikációs helyzet kialakítása miatt fontos, mint a tényleges engedélykérés miatt, hiszen a részletes tájékoztatáshoz minden betegnek joga van. Fontos talán az is, hogy milyen kérdés az orvos kompetenciája, a mi szociális munkásé, mi a pszichológusé, mi pedig a betegtársé. Az én szempontomból sokszor látom, hogy ha pl. előbb igénybe vennének sokrétűbb segítséget, az orvossal is könnyebb lenne a kommunikáció. De abban az ellátórendszer is hibás, hogy kevés az információ. Ami szerintem fontos, hogy a beteg tudja tudatosítani, hogy az orvosnak nagyon kevés az ideje. Ne vegye magára a rövid kommunikációs időt, ez a leterheltségről, és nem a nemtörődömségről szól. Így 5-10 percekre készüljön, és úgy kérdezzen.”

És még valami. Nagyon sok beteggel találkoztam már fórumokon, csoportokban, személyesen, és az van, hogy nagyon sokan egyáltalán nem akarnak részleteket tudni a betegségükről. Vagy mert túl sok lenne, vagy mert nagyon ijesztő, vagy egyszerűen úgy van vele, hogy nem az ő dolga, elég, ha az orvos tudja. Persze legtöbbször azt hallom, hogy miért nem mond többet az orvos, de most teljesen komolyan mondom, hogy olyannal is találkoztam már, akinek pont az volt a problémája, hogy túl sok részletet mondott az orvos, ami igazából nem is érdekelte. Na például ezért is jobb, ha mi kérdezünk. A betegek és a hozzátartozók is nagyon sokfélék, sokminden, sokféleképpen, más mennyiségben és minőségben érdekli őket. Az orvostól pedig nem várhatjuk el, hogy mindenkiről tudja, mi az, amire éppen akkor választ szeretne kapni, mi az, amit mindenképp tudni szeretne, vagy éppen mi az, amit semmiképpen nem. Szóval kérdezz! Azt, amit te akarsz tudni!

Ja és még egy dolog. Majdnem elfelejtettem, egy kérés: a papírokat lehetőleg visszamenőleg, fordított sorrendben pakoljuk össze… szigorúan az orvos dolgának megkönnyítése érdekében. Vagy akár jegyzetelhettek a Gyógyulónaplóba is, ami ITT kapható. Ez itt a reklám helye.