Nálunk sem pukizik minden nap szivárványt az unikornisunk

Na de. Vegyük ezt a dolgot komolyan. Pozitívan gondolkodni semmiképp sem marha könnyű. Ez kérem szépen nem attől működik, hogy én kijelentem. Na pláne nem attól, ha más jelenti ki, mi több, utasít rá. Csodálatosan boldog világunk lenne, ha azzal minden sz@rt meg lehetne oldani, hogy most én akkor pozitívan gondolkodom, tehát nincs gond. Vagy, ha azért mert valaki azt mondja, hogy a valakinek meg kell gyógyulnia, akkor ennek hatására abban a pillanatban úgy is lenne. Vagy, ha a rák sose újulhatna ki, azért mert valaki azt mondja, sőt, mennyivel egyszerűbb lenne, ha a háziorvosnál a prevenció úgy működne, hogy ő ott az asztal mögött minden betegének elmondja, hogy nem szabad betegnek lenni csókolom. De nem? Csillámeccavú ehhez képes szörnyszülött. És, de viszont mivel nem, van két viszonylag rossz hírem: 1. a pozitív gondolkodás nem az, hogy mindent tagadok, és rázom a fejem mint pistike, amikor aludni kell menni, 2. amit az ember hárít, az pont ugyanakkora valószínűséggel megtörténhet, mint amennyire a hárítás hatására nem.

Na szóval. Annak a legfontosabb… és legszembetűnőbb… jele, hogy valaki pozitívan gondolkodik az, hogy csinálja, és nem mondogatja. Ez egy ilyen eléggé alap dolog. Hiszen… ez egy gondolkodásmód ugye.
Én például utálom, hogy amikor azt mondom ismerem a statisztikákat, és tudom mit jelent az, hogy a rák áttétes, akkor az emberek megdöbbennek és azt hiszik, hogy én ezt várom, és stresszelek, mert úgyis ez lesz. De neeeeeeem! Ez mindössze azt jelenti, hogy tisztában vagyok a lehetőségekkel. És ez jó. Azért jó, mert nem nagyon van benne meglepetés.
Vegyünk egy példát. Tudom, hogy bármikor újra party hangulat lehet bármelyik szervemben, és ha ez egyszer így lesz, akkor majd nem meglepődni meg pánikolni fogok, hanem megyek, és az összes orvosaimmal együtt megint mindent meg fogunk tenni, hogy elvegyük a kedvüket. Ez például része a pozitív gondolkodásnak. Az, hogy értem, és elfogadom a helyzetem, és így nem kínzom magam. Persze ehelyett megtehetném, hogy azt mondom, ennyi volt, soha többet nem jön vissza, mert az lehetetlenség, és mehetnék én minden vizsgálatra úgy, hogy biztosan semmi nincs és nem is lehet, de biztos, hogy titokban magamban rettegnék, és ha valami történne rohadtul meglepődnék, és jobban pánikolnek, mint az elején.

Aztán. A következő, hogy próbáljunk meg nem mindent a lehető legborzalmasabban látni. De tényleg, ne mondogassunk már olyanokat, hogy “három hetente folyik a méreg az ereimbe”, meg, hogy “a gyilkos kór”, meg mittudomén. Ezek a lehető legroszabb gondolatok. Ha én mindenkinek azt mondogattam volna, hogy jaj biztosan meggyógyulok, mert nekem meg kell gyógyulnom, de amúgy megyek hogy beadják az adag mérgem, hát eskü akár ki is ugorhattam volna innen az ötödikről, ugyanott lennék. Ha pozitívan gondolkodsz, akkor a kemó és minden gyógyszer érted van. Azért, hogy élhess, akármennyit, legyen időd arra, ami még vár az életedben. Szóval a kemó és az összes kezelés, meg gyógyszer, meg minden, jó. Nem ellenség, barát. Jó, hát nem ezek az ember legjobb hónapjai, de ugye tudjuk mi van az eszközzel meg a céllal. Vagyis. Vésd az eszedbe, hogy minden, ami azért történik, hogy gyógyulj, az jó, kell, a barátod.

És a harmadik, ami nagyon kell még, ha tényleg pozitívan akarsz gondolkodni, az az, hogy lásd a jót. De úgy igazán. Az élet nehéz, sz@r, kegyetlen, a rák meg még nehezebb, még sz@rabb, még kegyetlenebb tud lenni. Ebben nincs vita. Én aztán totál egyetértek. De tudni kell meglátni a jó dolgokat, hogy az egésznek legyen értelme. Például, hogy reggel besüt a nap az ablakon, és bearanyozza a szobát, hogy hallhatod a madárcsicsergést, hogy van nap, amikor éppen nem fáj semmi, hogy a macskád ott lapul melletted, hogy szeretnek, hogy van kit szeretned, hogy nem vagy egyedül, hogy meg tudod enni, ami jól esik, hogy a hülye szél összefújja a hajad, este a csöndben bambulhatod a város fenyeit… Ezek az apróságok, amik fontosak. Ezeket kell meglátni minden nap, mert ezek adják az erőt ahhoz, amikor egy kicsit éppen nem látod a jót. Mert olyan is van. De ha ezeket a pici dolgokat nem látod és nem tárolod el magadban a rosszabb időkre, akkor aztán akárhogy mondhatod, hogy überpozotív vagy, talán még el is hiszed, de valójában az egészet ott eszi meg a fene, mert belül szürkeség és negatívság lesz.

Értem én, hogy ez a fajtája a dolognak nem könnyű, de viszont sokkal hatékonyabb. Szerintem. Tapasztalat. Hatalmas munka… belül, fejben. Mert attól, hogy kívülről nem látszik a szürkeség, attól az még időnként ott van. Nálunk se pukizik ám minden nap szivárványt az eccarvú, hogy úgy mondjam, de akkor sem szabad hagyni a szürkét elhatalmasodni. Akkor kell valami apró. Például a reggeli napsugár…