Füles Odú blog

30 kontrollal később…

FB
2019.08.07 20:48
30 kontrollal később…

5 és fél év, 30 kontroll… jó sok. Sokszor előjön a kérdés, hogy hogy derült ki, mi hogyan történt. Most ez a szép kerek szám azt hiszem remek lehetőség, hogy összeszedjem az elejétől.
(Megjegyzés: mivel bizzzzztos, hogy lesz, aki boldogan csap az asztalra, hogy bezzeg neki mennyi, jelezném, hogy ezek kontrollok, amikhez tartozik egy csomó minden, dehát egycsomagban vannak… amúgy azt hiszem közelít a k@rva sokhoz)

Na, de kezdjük is az elején. 2013-ban októberben, már majdnem 32 éves voltam. Maaaajdnem. De. Még előtte reggel fürdésnél észre vettem egy csomót. Nem ilyen kis csomócskát, hanem egy olyan igazán rohadt nagyot. Egy, azaz egy hetet adtam neki, hátha eltűnik. Nem tűnt. Az érzés pedig a jelenlététől egyre aggasztóbb lett (értsd: undorító volt a gondolat, meg, hogy fürdésnél mindig ott volt) úgyhogy a nagyon rossz érzésemmel elmentem az onkológusunkhoz, hogy hát az ott van, és nem tetszik. Neki sem tetszett. Az megvan, amikor valaki arcát annyira vágod, hogy tudod mire gondol akkor is, amikor mosolyogni próbál? Jah.
Másnap mintavétel. Eredmény azonnal. Rosszindulatú… blablabla… kiveszik, kell egy kis kezelés de nem lesz baj. Szóljak a dokimnak.

Ez volt az elmúlt 5 és fél év legmegnyugtatóbb pillanata. Esküszöm… Akkor, ott, én bevallom örültem, mert tudtam mit tehet a rák, ha szétterjed a testben, és azt is tudtam, hogy a mellem viszont nem bennem van, mindössze rajtam. Nem létszükséglet. Ha kell pótolható.

Nem véletlenül hangsúlyozzák az önvizsgálat és a szűrés fontosságát. Minél korábban fedezik fel a betegséget, annál könnyebben, és biztosabban gyógyítható. DE! Az áttétes mellrák sem azonnali halálos ítélet. A modern gyógyszereknek köszönhetően a diagnózis után még évekig, akár évtizedekig is minőségi életet élhet a beteg. Tapasztalat.

Nos, a pillanat egy hétig tartott. Voltunk jókedvűen, röhögve parókát venni. Megbeszéltünk mi lesz, hogy milyen jó, hogy gyorsan orvoshoz mentem, meg ilyesmi. Aztán elmentem CT-re. Aztán anyu titokban visszament a leletért. Aznap volt egy nagyon komoly éjszakám. Mert tudtam, láttam, négy hónappal azelőttig ott volt előttem, hogy mit tehet a rák, ha szétterjed. A CT leírta az alapdaganatot, ha jól emlékszem 18 mm volt, a májamban lévő áttétet, ami 3 cm körül volt, és néhány kisebb takonygombócot a tüdőmben.

Úgy nagyjából 10%, amikor már az első diagnóziskor áttétes a betegség. Ezzel kapcsolatban nagyon komoly tévhit, hogy ezek a betegek azért jutottak ide, mert direkt nem mentek időben orvoshoz. Persze biztos, hogy van ilyen is, de a daganat sokáig észrevétlen lehet, sokszor csak veletlenül derül ki, mert nincs semmilyen tünete. Nekem az volt a szerencsém, hogy begyulladt a környezete, és azt a keményedést éreztem meg. És ez tényleg szerencse.

Újabb viszgálatok, mégtöbb vizsgálat. Elég biztosra mentünk, de tényleg az volt, aminek látszott. Szóval úgy esett, hogy amikor 32 lettem, épp a második kezelésre készültem. Mekkora ajándék már… Összesen hat kezelés. Sugárnak ilyenkor nem nagyon van értelme, mert melyiket a sok közül. Viszont a kemóra olyan jól reagált… ez a büszkeségem, mindig megdicsérem a kis rákjaimat… hogy az örülünk, ha kisebbek lesznekből az lett, hogy érdemesnek láttak a maradékok eltávolítására. Persze tudom ám, hogy kellett őket győzködni.

Sokszor előkerül a kérdés, hogy azért mert áttétek vannak miért nem veszik le az egész mellet, és a vége az, hogy rossz az orvos. De. Ha a rák már más szerveket is érint, akkor nem végeznek ilyen nagy beavatkozásokat, hiszen nem lenne értelme. Áttétes betegeknél csak akkor végeznek nagyobb műtéteket, ha az várhatóan megnöveli a túlélést, vagy életveszélyt kell elhárítani.

Szóval így vagyunk mi, 5 és fél évvel a diagnózis után. Folyamatos hormongátló kezelés, hogy a suttyó kis sejtek magukban maradjanak (Erről több ITT), gyógyszerek a gyógyszerek mellé, meg azok mellé, meg azok mellé is. Lassan 38 vagyok. El kellett fogadnom, hogy vannak korlátaim, hogy nem lehet gyerekem, hogy már soha nem lesz semmi olyan, mint amikor az ember egészséges. A kulcs az elfogadás. Mondhatnám, hogy az egésznek vége, hogy soha többet, hogy nincs itt semmi gond, de…

Én nem mondom, hogy nagy barátságban, de elvagyunk. Folyt.köv.