...

A rosszindulatú daganat egyetlen sejt átalakulásából jön létre, amit valami miatt, a szervezet nem tud hatástalanítani. Azonban ahhoz, hogy ebből az egyetlen sejtből észlelhető nagyságú elváltozás legyen, hosszú idő telhet el, ezalatt pedig a sejt nagyon sok osztódáson megy át. Ez a folyamat nagyban függ annak az
egyetlen kis sejtnek a tulajdonságaitól, vagyis az agresszívabb daganatok gyorsabban, a kevésbé agresszívek lassabban osztódnak. Sajnos ahhoz, hogy a daganattömeg észlelhető legyen, ahhoz már nagyon sok sejtnek kell lennie, ezért is rendkívül fontos, hogy minél korábban tudjuk felfedezni a folyamatot. A
daganatellenes kezelések célja, hogy ezeket a folyamatokat megállítsák, illetve lelassítsák.
Sokszor mondják, hogy nincs két egyforma beteg, és ez így igaz. Az, hogy valakinek milyen kezelésekre, beavatkozásokra van szüksége, rengeteg dologtól függ. Tudni kell milyen kiterjedésű a daganat, mennyire érinti a környezetét, ad-e áttétet távoli
szervekbe, fontos a szövettani típusa, de ide tartozik a beteg általános állapota, vagy éppen más betegségei is. Szerencsére ma már, az orvostudomány fejlődésének
köszönhetően, egyre több, és egyre hatékonyabb gyógyszer vagy éppen műtéti eljárás áll rendelkezésükre az orvosoknak, hogy a lehető legtöbbet tehessék betegeikért.
Ma már számtalan kezelési lehetőség van az onkológusok kezében a betegség kezelésére.

Kemoterápia

A kemoterápia lényege, hogy a beteget olyan gyógyszerekkel kezelik, melyek gátolják a ráksejtek szaporodását, illetve megölik azokat. Ezek a szerek a gyorsan osztódó sejteket támadják, amilyenek a ráksejtek is, ez az egyik fő tulajdonságuk. Sajnos azonban ez a hatás nem csak a ráksejteket érinti. Gyorsan osztódó sejtek normálisan is megtalálhatók szervezetünkben. Ilyenek a száj-, a gyomor-, és a bél nyálkahártyája, a hajhagymák, a bőr, illetve találkozhatunk velük a vérképzésben is. A kezelésnek, a ráksejtek mellett, ezek is áldozatául eshetnek, ez okozza a
kemoterápia alatt gyakran megjelenő mellékhatásokat.
Ezeket a kezeléseket meghatározott időnként, általában 2-3 hetente kapja a beteg, legtöbbször ambulánsan. Az intravénás formán kívül a kemoterápia lehet tablettás vagy kapszulás formájú is, melyet szájon át kell bevenni meghatározott időpontokban.

A kezelések előtt és után is számítani kell vérvizsgálatra, ami így folyamatos képet mutat a szervezet állapotáról, és azonnal jelzi, ha olyan mellékhatások jelentkeznek, mint a fehérvérsejtszám túlzott csökkenése, vagy vérszegénység. A rendszeres kontrollal ezekben az esetekben azonnali kezelésre van lehetőség.


Célzott terápia

A célzott terápiák abban különböznek a kemoterápiától, hogy ezek a kezelések azoknak a hibás molekuláknak a működését gátolják, melyek folyamatos növekedésre és osztódásra utasítják a ráksejteket. Sokszor felmerül a kérdés, hogy ezeket a kezeléseket miért nem kaphatja mindenki, azonban fontos tudni, hogy ezek a kezelési módok csak azokban az esetekben alkalmazhatók, ha bizonyos mutációk is jelen vannak. A kemoterápia és a célzott terápiák is alkalmazhatók önmagukban, illetve különböző kombinációkban, hogy fokozzák egymás hatékonyságát.
Mellrák esetén a leggyakoribb ilyen a HER2 pozitív, illetve a hormonérzékeny daganatok kezelésére alkalmazott gyógyszerek.


Sugárkezelés

A sugárkezelés egy helyi kezelés. Nem érinti a szervezet egészét, hanem a daganat pontos helyét, és környezetét célozza. A kezelés során egy speciális készülék segítségével nagy energiájú ionizáló sugarakat alkalmaznak. Ez a nagy energiájú sugárzás képes elpusztítani a ráksejteket, vagy megállítani az osztódásukat,
növekedésüket. Sugárkezelés alkalmazható egyes esetekben önmagában is, de általában műtéttel és kemoterápiával kombinálva alkalmazzák. A sugárkezelés a kemoterápiához hasonlóan a gyorsan osztódó sejteket támadja, mint amilyenek a
ráksejtek is, azonban csak a megcélzott területen fejti ki hatását, vagyis ez egy helyi kezelés.
Ahogy a kemoterápia, a besugárzás dózisa is sok mindentől függ. A kezelés általában néhány hetet vesz igénybe, ami alatt heti öt alkalommal kezelik a beteget. Ezek az alkalmak nagyjából 15-20 percesek, amiből a kezelés maga mindössze 1-2 percig tart.

Ahogy minden kezelésnek, a besugárzásnak is lehetnek mellékhatásai. Az emlő besugárzásának mellékhatásai lehetnek a bőrelváltozások, elszíneződés, vállmerevség, fájdalom, duzzanat.


Fontos! Mielőtt bármilyen kiegészítőt kezdenél szedni, mindenképp konzultálj az onkológusoddal. Az egészségügyben alkalmazott szerek mindegyike rendkívül szigorú eljárásokon megy keresztül, mire alkalmazható gyógyszer lesz belőle. Ezek a készítmények hosszú kutatási folyamatokon, kísérleteken és vizsgálatokon
mennek keresztül, hogy a lehető legbiztonságosabban, a lehető legtöbb információ birtokában kezelhessék vele a betegeket. Az alternatív, vagy kiegészítő terápiákra ezek a szabályozások nem terjednek ki, ami azt jelenti, hogy nem rendelkeznek a szükséges tesztekkel, vizsgálatokkal, ami a biztonságos alkalmazáshoz
elengedhetetlen.
Könnyen lehet, hogy ezek a szerek rossz irányba befolyásolják a kezelések hatékonyságát, ami komoly problémákat okozhat.

A sugárkezelésnek kitett bőrfelület kipirosodhat, begyulladhat, pont úgy, mintha a nap égette volna meg. Gyakran előfordul a bőr hosszan tartó szárazsága, is, ritkábban pedig, a hajlatokban előfordulhatnak nedvedző hólyagok vagy más fájdalmas, viszkető bőrelváltozások. Ezeknek a mellékhatásoknak a megelőzésében
segíthet, ha már az első kezelés után elkezdjük a bőr megfelelő ápolását.

  • Kerülni kell a kezelt bőrfelület irritálását. Ne dörzsöljük, vagy vakarjuk a besugárzott bőrfelületet.
  • Kerüljük a forrót és a hideget, mint a jeges pakolás, vagy forró fürdő, inkább a langyos vizes mosakodás, vagy a zuhany ajánlott.
  • Ne használjunk illatszereket a kezelt területen, mint például dezodort, krémet, vagy ápolóolajokat, amik irritálhatnak.
  • Ne viseljünk túl szűk ruhákat, amik dörzsölhetik a bőrt. Ajánlott
    a puha, pamutból készült fehérnemű és felsőruházat.

Minden kórháznak vannak saját praktikái, bevált tanácsai, érdemes a kezelések előtt erről is tájékozódni.

Az én javaslatom (nálam tökéletesen bevált):

https://www.bioderma.hu/termekeink/cicabio/creme
https://www.bioderma.hu/termekeink/cicabio/spf-50
https://www.bioderma.hu/termekeink/atoderm/sos-spray

 

Egyes mellrák ellen alkalmazott kemoterápiás szerek gyakori mellékhatása a haj elvesztése. Ennek oka, hogy a kemoterápiás szerek a gyorsan osztódó sejtekre hatnak, amilyenek a ráksejtek, és sajnos a hajhagymák is.

Jó tudni!

  • A haj hullása általában két héttel az első kezelés után kezdődik.
  • Furcsa, de gyakran jár a fejbőr fájdalmával. Ha már nagyon hullik, érdemes levágatni, mert sajnos egy idő után kellemetlenebb a mindenhol előforduló hajszálak tömege, mint az, hogy nem az ember fején van.
  • A fejbőr fájdalmát puha (szilikon) fejmasszírozóval enyhíthetjük.
  • Érdemes legalább egy parókát beszerezni, lehet olyan helyzet, amikor szükség van rá.
  • A haj kihullása után a fejbőr védtelen marad, kiszáradhat, kisebesedhet, ezért ajánlott a hajmosáshoz hasonlóan rendszeresen, ápoló samponnal fejet mosni.
  • A védtelen fejbőr rendkívül érzékeny lehet, ezért védeni kell a naptól. Érdemes vékony sapkát vagy kendőt hordani nyáron.
  • Parókát akkor a legjobb beszerezni, amikor még megvan az eredeti haj, hogy a lehető leginkább hasonló legyen, az kevésbé zavaró.
  • A fejbőr fájdalmát óvatos masszírozással lehet enyhíteni. Erre megfelelő a paróka boltokban kapható puha szilikon fejmasszírozó is.
  • A haj kihullása után a fejbőr védtelen marad, kiszáradhat, kisebesedhet, ezért ajánlott a hajmosáshoz hasonlóan rendszeresen, ápoló samponnal fejet mosni.
  • A védtelen fejbőr rendkívül érzékeny lehet, ezért védeni kell a külső hatásoktól, mint a napsütés, szél, hideg. Érdemes vékony sapkát vagy kendőt hordani nyáron is.
  • Bár a kezelések közben is nőhetnek kisebb, gyengébb hajszálak, ezek sajnos hamar újra kihullanak. Mielőtt valaki beleveti magát a hajnövesztésbe, nem árt tudni, hogy a gyógyszerek az utolsó kezelés után még hetekig, kb. négy hétig, hatnak, ezidő alatt még jelen vannak a mellékhatások is, így az új kis hajak hullása is általános. Tehát az utolsó kezelés után néhány héttel lehet elkezdeni az igazi hajnövesztést.


És, mikor kezd nőni?

A hajhullás után ez is hasonló kihívás lesz. Ez persze nem véletlen.
Az ember szeretne már az egészen túl lenni, szeretne végre igazi hajat a fején, ami, ha lehet, azonnal megnő, pont olyan hosszúra, ahogy elképzeli. Az előzőekből már kiderült, hogy ez sajnos nem így megy, de azért nem kell megijedni, elég gyorsan javul a helyzet.
Ez most egy remek lehetőség, hogy kipróbálj új frizurákat, olyanokat is, amiket amúgy nem próbálnál. Ha már a legelején elmész fodrászhoz, és rendszeresen alakítgatjátok, akkor nem kell attól félned, hogy sehogy, vagy rosszabb esetben furán fogkinézni. Mindenkinek ki lehet alakítani olyan frizurát, ami tetszeni
fog, csak nyitottnak kell lenni.

A hajnövesztés üteme valami ilyesmi lesz:

Az első másfél hónap a legnehezebb, amíg megnő másfél
centisre, amit már el lehet kezdeni alakítani... Ez az a méret, aminek egy fodrász már tud formát adni, de akár színekkel is fel lehet dobni.

Újabb másfél hónap múlva már nagyjából 3 cm...

Összesen kicsit több, mint négy hónap kell, hogy 5 centis
legyen, igazi haj...

Nagyjából fél évvel azután, hogy elkezd nőni, elérheti a 10
centit is...

 

Festés, vagy nem festés

Az a tapasztalat, hogy kemoterápia után nagyon sok esetben egészen szürke, fakó haj nő vissza, ami sajnos később sem változik. Ez sokaknak okoz gondot, főleg a fiatalabb korosztálynak. Ahogy sok minden mással, a hajfestékekkel kapcsolatban is van egy eleve rossz gondolkodás, így félnek is az alkalmazásuktól.
Jó hír, hogy ma már a hajfestéstől sem kell félned. Az új, minőségi készítmények között már rengeteg ammóniamentes, vagy biohajfesték van, amik nem károsak a hajra vagy a fejbőrre. Ezeket nyugodtan használhatod, már egészen rövid hajra is.

A kezelések alatt, és utána még hosszú ideig, a szervezet védekező rendszere jóval gyengébb, mint az egészséges emberek esetében. Éppen ezért fontos tisztában lenni vele, hogy bőrünk is sokkal nagyobb odafigyelést igényel ezután. A mindennapi
bőrápoláshoz használt termékeket érdemes olyanokra cserélni, melyek természetes alapanyagokból készülnek, nem tartalmaznak irritáló összetevőket.

Fontos! Egyes kemoterápiás szerek és a sugárterápia is erősen érzékennyé a bőrt a napsugarakkal szemben, ezért a kezelések alatt, és utána egy évig jobb kerülni a közvetlen napfényt.

Érdemes betartani néhány egyszerű szabályt a melegebb hónapokban, hogy védjük bőrünket az égéstől, és a hosszabb távú károsodástól.

Tanácsok a védelemhez...

  • A kezelések előtt és után kerülni kell a közvetlen napfényt főleg, amikor a legerősebb a napsugárzás, délelőtt 10 és délután 4 között.
  • Viselj vékony anyagból készült hosszú ujjú inget és nadrágot, melyek megvédik a bőrt a közvetlen napfénytől. De megfelelő lehet egy vékony vállkendő, és napernyő is.
  • Használj magas fényvédőfaktorú naptejet és ajakkrémet, mindig. Legjobb az 50-es fényvédő faktorú, ami véd az UVA és UVB sugarak ellen is.
  • Fontos, hogy fényvédő krémet nem csak akkor kell használni, ha napra mész. Ebben az időszakban folyamatos használatra van szükség, akkor is, ha csak a városban mászkálsz, hogy amennyire lehet védd a bőröd az elváltozásoktól, és a későbbi problémáktól.
  • Érdemes beszerezni egy könnyű szalma vagy vászonkalapot is.

Ha egy daganat a környezetét, a környezetében lévő szöveteket is beszűri, jelen van az elsődleges regionális nyirokcsomókban, akkor az helyileg előrehaladott betegség. Ide tartoznak a nyirokcsomóáttétek. Ez a mellrák II. és III. stádiuma. Ha tovább terjed és megjelenik más, távolabbi szervekben vagy távoli nyirokcsomókban, akkor beszélünk áttétes, vagyis IV-es stádiumú rákról, ami ma már krónikus betegségnek számít.

A rosszindulatú daganatok kialakulása hosszú folyamat. Az egész egyetlen sejt átalakulásával kezdődik, amit a szervezet nem tudott hatástalanítani. Ez a sejt osztódni kezd, míg végül egy kimutatható, észlelhető méretű daganattá nő.

Áttétek akkor alakulnak ki, ha az osztódás során sejtek válnak le, amik képesek egy vér vagy nyirokér falán átjutni, a keringésbe kerülni. A véráramon keresztül már könnyedén eljuthatnak távolabbi szervekbe, ahol megtapadnak, és újra osztódásnak indulnak. Ezek lesznek az áttétek.

Mellrák esetén áttétek leggyakrabban a nyirokcsomókban, bőr alatti kötőszövetben, májban, tüdőben, csontokban és az agyban alakulnak ki. Az, hogy ad-e áttétet egy daganat, és ha igen, mikor, az nagyban függ a szövettani típusától. Vannak daganatok, amik rendkívül gyorsan közlekednek a véráramon keresztül, ezért fordulhat elő, hogy egyes estekben már az első diagnóziskor jelen vannak az áttétek, de az is lehetséges, hogy előbb kerül felfedezésre az áttét, mint az elsődleges daganat. 

Tehát mellrák esetén leggyakrabban a csontokon, az agyban, a tüdőben és a májban alakulnak ki áttétek.

Ezek tünetei a következők lehetnek:

  • csont: súlyos, erősödő fájdalom, dagadás, fokozott csonttörés
  • agy: állandó fejfájás, vagy nyomásérzés a fejen
  • tüdő: krónikus köhögés, légzési nehézség
  • máj: hasi fájdalom, étvágytalanság, hányinger, hányás, eltérés a laborleleten, viszketés, kiütések

Áttétes betegség esetén a kezelések célja a betegség lefolyásának megállítása, lassítása. Ez azért különbözik a korábbi stádiumú betegségtől, mert ebben az esetben már a szervezetben több helyen is megtalálható a daganat, nagy valószínűséggel keringő sejtek jelen vannak a vérkeringésben. Ez azt jelenti, hogy nem egyetlen, körül határolható daganatot kell kezelni, hanem a teljes szervezetet. Ez bizonyos szempontból korlátozza a lehetőségeket, de ezzel együtt, egyre több nagyon hatékony, kevés mellékhatással járó kezelés áll rendelkezésre az áttétes mellrák kezelésében.

Ma már rengeteg kemoterápiás és célzott kezelés áll rendelkezésre, melyek az áttétek kezelésében is hatékonynak bizonyultak. Ezek a módszerek alkalmazhatók önmagukban, de különböző kombinációkban is. Ez lehetőséget ad arra, hogy a beteg a számára lehető legjobb, leghatékonyabb kezelést kaphassa. Ez természetesen nem jelenti, hogy az áttétes betegek kevesebb, vagy rosszabb kezelést kapnak. Számukra is elérhetők a legjobb kezelések, mindössze annyi a különbség, hogy ezek mások, ahogy a betegség is más.

Bizonyos módszerek csak korlátozottan alkalmazhatók. Ilyen például a sugárterápia, ami egy helyi kezelés, így áttétek esetén a palliatív ellátásban van szerepe a fájdalmak, tünetek enyhítésében. Ide tartoznak a komolyabb beavatkozások is. Ha már kialakultak áttétek, a műtéttől nem lehet reális hasznot várni, hiszen a szervezetből az összes ráksejtet eltávolítani lehetetlen. Ezért komolyabb műtéteket csak abban az esetben végeznek, ha azzal a tünetek csökkenthetők, illetve nagyobb terápiás hatás várható. Nagyobb műtét, főleg, ami a testkép megváltozásával jár, fölösleges szenvedést okozna.

 

A kezelések hossza, kontrollok

Áttétes mellrák esetén beszélhetünk a daganatok növekedésének a megállításáról, lassításáról, vagy bizonyos esetekben, ha a kezelésekkel sikerült elérni, hogy ne legyen a szervezetben kimutatható daganat, akkor a keringő ráksejtek, sejtcsoportok kordában tartásáról. Ez általában hosszan tartó, bizonyos esetekben élethosszig tartó kezelést igényel, ami akár évtizedeket is adhat a betegeknek, amit minőségi életként élhetnek.

A kontrollvizsgálatokkal kapcsolatban nincs egy egységes protokoll. Az, hogy egy betegnek milyen vizsgálatokra van szüksége, vagy mennyi időnként, az többek között függ az áttétek helyétől és a beteg állapotától. Ilyen esetekben hosszútávú követésre kell számítani, aminek célja, hogy azonnal lehetőség legyen reagálni, ha a daganat újra növekedni kezd, vagy még tovább terjed.

Szerencsére ma már, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően többféle gyógyszer áll az orvosok rendelkezésére, amiket többféle kombinációban tudnak alkalmazni.

A sűrű kontrollvizsgálatok korán jelzik, ha a kezelés nem hatékony, így lehetőség van gyógyszerváltásra.

 

Meddig élhetek ezzel a diagnózissal?

Ahogy már korábban szó volt róla, ez egy krónikus betegség. Az, hogy mennyi ideig tartható kordában, nagyon sok mindentől függ, nem lehet előre tudni. De gyógyszeres kezeléssel akár évekig, évtizedekig minőségi életet élhetsz.