Füles Odú blog

Jó tudni: képalkotó vizsgálatok

FB
2024.02.26 19:01
Jó tudni: képalkotó vizsgálatok

Miért pont az? Miért nem a másik?

Ez nagyon egyszerű. Azért, mert minden vizsgálat másra jó. Nincs olyan, hogy egyik jobb, mint a másik. Mindig azt végzik el, amelyik a legjobban megfelel arra, amit az orvos látni akar.

De, hogy könnyebb legyen megérteni, és készülni rá, összegyűjtöttem a leggyakoribb vizsgálatokról pár tudnivalót.

 

Mammográfia

Kb. olyan, mint a többi röntgen, csak más technikával készül. Nagy a felbontóképessége, és ami fontos, hogy jól elkülöníthető a képeken a zsírszövet, a mirigyállomány, a kötőszövet és az, ami nem oda való.

Nem kellemes, de cserébe gyors, és nem kell rá készülni se.

 

MRI

Ez az A cső. Egyéb neveit most hanyagoljuk. J A gép lényege a hatalmas elektromágnes (ezért vannak a naaaagy piros matricák az ajtón). Úgy működik, hogy a mágneses tér hatására az emberi szervezet 70%-át kitevő víz hidrogénatomjainak magjában lévő protonok forgástengelye egy irányba áll be. A vizsgálat alatt rétegenként különböző frekvenciájú rádióhullámokkal bombázzák a vizsgálandó régiót, ennek következtében az érintett protonok forgástengelye megbillen, majd a behatás után rádiófrekvenciás jel kibocsátása mellett igyekszik visszabillenni az eredeti helyzetébe. (szemüldökfelhúzós emoji) A szövetekből jövő visszasugárzott energiát alakítja a számítógép képekké, és így jól láthatóvá az adott terület működését. (ahha)

Nem jár sugárterheléssel, viszont elmozdíthatja a helyükről a mágnesezhető anyagokat, szóval minden fém beültetésrő szólni kell előtte. Még mielőtt bemész!

Nagyon szűk, nagyon hangos! Kattog, berreg, zakatol, ha lehet kérj füldogót. Én általában fiatalkoromból előhívom a legelvetemültebb diszkós élményt, és azt képzelem valami nagyon komoly buliban vagyok.

Fontos!

  • egy hónapnál nem régebbi vesefunkciós (EGFR) laborlelet szükséges
  • 6 órával előtte ne egyél (akkor se, ha nem adnak kontrasztanyagot, tapasztalat), csak vizet igyál
  • a vizsgálat előtt le kell venni minden olyan ruhadarabot, amin fém lehet (zip-zár, patent, stb.)

 

CT

Tulajdonképpen egy speciális röntgenvizsgálat, amikor röntgensugarakkal pásztázzák a testet. Ezek különböző mértékben nyelődnek el a szervekben, szövetekben, és az így gyengülő sugárzást érzékeli a gép. Az adatokból pedig egy számítógép készít 2 és 3 dimenziós rekonstruált képeket. Hogy ezeken mit látnak? ( fene se érti) Azt, hogy kóros elváltozásoknál megváltozik az érintett terület sugáráteresztő, sugárelnyelő képessége, így látható lesz a felvételeken.

A vizsgálat enyhe sugárterheléssel jár, így bizonyos esetekben nem végezhető. Általában intravénás kontrasztanyagra is szükség van a pontosabb megítélés érdekében, valamint a hasi és kismedencei szervek vizsgálatánál folyadékban oldott kontrasztanyagot is kell inni, ez általában 1-1,5 óra, és nem finom.

Fontos!

  • kontrasztanyagos vizsgálat előtt 6 órával ne egyél
  • hasi és kismedencei vizsgálat előtt minden esetben éhgyomorra kell érkezni
  • kontrasztanyagos vizsgálathoz egy hónapnál nem régebbi vesefunkciós (EGFR) laborlelet szükséges
  • bizonyos cukorbetegségre szedett gyógyszerek szedését előfordulhat, hogy a vizsgálat előtt fel kell függeszteni
  • egyes pajzsmirigybetegségek esetén a CT vizsgálat során alkalmazott intravénás kontrasztanyag nem adható be
  • jódallergia esetén, vagy ha korábban kontrasztanyag allergia jelentkezett, nem lehet beadni

 

Csontsűrűség mérése

A csont sűrűségének mérése úgy történik, hogy a speciális készülék által kibocsátott röntgensugarakat a csontok elnyelik, majd az áthaladás után megjelenő, megmaradó sugármennyiség alapján határozza meg a számítógép a csontok állapotát.

A vizsgálat alacsony sugárterheléssel jár.

Szerencsére nem kell rá készülni.

 

UH

Az ultrahang vizsgálat úgy történik, hogy egy speciális vizsgálófejjel az ultrahang hullámokat a testre irányítják, és a visszaverődő hullámok segítségével képes a gép képeket készíteni. Ennyi.

Ritkán, de ennél a vizsgálatnál is szükség lehet intravénás kontrasztanyag adására. (az RFA után voltam kontrasztanyagoson, semmi különös) Nem jár sugárterheléssel, és különösebben készülni se kell rá.

Fontos!

  • hasi-, kismedencei vizsgálat előtt 5-6 órával nem szabad enni, kerülni kell a kávét, cukros vagy rostos üdítőt, valamint a szénsavas innivalókat
  • kismedence vizsgálatra telt hólyaggal kell érkezni

 

Izotópos vizsgálatok

A vizsgálat során a vizsgálni kívánt szerv működésében vagy anyagcseréjében résztvevő anyagot juttatnak be a szervezetbe, melyhez egy radioaktív sugárzó atomot (jelzőanyag) kötnek. A radioaktív jeleket egy speciális gép észleli. Mit lát? Azt, hogy ahol az adott anyag anyagcseréje magasabb (például rákok) ott nagyobb mennyiségben halmozódik fel a jelzőanyag. (világít)

Mivel itt a szervezetbe kerül a rövid felezési idejű, azaz gyorsan lebomló radioaktív sugárzó anyag, annak elbomlásáig, ha bár igen kicsi terheléssel, de magad is radioaktív sugarakat bocsátasz ki. Ha lehet kerüld a közvetlen kapcsolatot kismamákkal és kisgyerekekkel.

Fontos!

Csont

  • vigyél magaddal 1 liter folyadékot, amit az injekció után kell meginnod

Pajzsmirigy

  • szükség lesz a korábbi ultrahang leletekre, és laborleletre, ami tartalmazza a pajzsmirigy funkciós vizsgálatokat

 

PET-CT

Ez a fajta vizsgálat a CT és a PET (pozitron emissziós tomográfia) együttes alkalmazása, azaz egy izotópot és egy röntgensugarakat felhasználó vizsgálatot végeznek egyidőben. A vizsgálat a szervek elváltozásairól és a szövetek anyagcseréjéről is képet ad.

A vizsgálat előtt vércukrot mérnek, aztán kapsz egy injekciót, és egy órán át kortyolod a vized, miközben relaxálsz. Jah.

A vizsgálat sugárterheléssel jár, a következő 2 napban kerüld a közvetlen kapcsolatot kismamákkal és kisgyerekekkel.

Fontos!

  • a vizsgálat előtt 6 órával nem szabad enni, vizet ihatsz
  • 72 órával a vizsgálat előtt kerüld az erős fizikai megterhelést
  • cukorbetegséget mindenképp előre kell jeleznni
  • a vizsgálat előtt mindenféle kérdéseket fognak feltenni, legyenek nálad korábbi leletek, zárójelentések, bármi

 

U.i.: Én ilyen menekülős típus vagyok, ha lehet, a vizsgálat végén minél előbb lelépek. Szóval mindenhova, ahol a fémes cuccokat le kell venni (CT, MR, PET) mindig ügy megyek, hogy semmit ne kelljen levennem. Seeeemmmmiiiiit.