Tanúsítvány

SSL Certificate

Lelkizős

“Egyszerűen tehetetlen voltam.” – a mellrák másik oldala

FB
2019.09.30 21:03
“Egyszerűen tehetetlen voltam.” – a mellrák másik oldala

Van valaki, aki még soha nem szólalt meg itt, a blogban, eddig csak Facebook-on találkozhattatok. Pedig… hát pedig ő is kellett ahhoz, hogy most itt lehessek. Ő volt az, aki dörzsizte a hátam, simizte a kopasz fejem, meg próbált rávenni, hogy egyek… Ő Miki. 11 éve vagyunk együtt, ebből majdnem 6 éve vagyok én beteg, ami lássuk be elég sok. Minden szempontból. Ennél kevesebb nehézségbe is belerokkannak kapcsolatok. De nem a miénk!

Most kivételesen sikerült rávennem, hogy röviden, szűkszavúan, de válaszoljon pár gyors kérdésre, hogy mit érzett ő amikor valami történt. És elmondom halkan, hogy ez a nagyon gyors, nagyon róvid interjú egyáltalán ne, volt könnyű.

A diagnózis…
Egyszerűen hihetetlennek tartottam, hogy ez velünk történik. Teljesen elképzelhetetlen volt az egész. Ijedtség, tehetetlenség és egy kis remény. Ez a három érzés volt bennem egyezerre.
 
Az első verzió: műtét…
Engem nem érdekeltek a körülmények, hogy hogyan, csak a gyógyulás. Az ember nem csak azért szeret valakit, ahogy kinéz. Az egész embert szereted, az egész lényét. Mindegy lett volna mennyit kell kivenni, vagy le kell-e venni az egészet. Ha ez az ára az egészséges és teljes életnek, akkor ez elhanyagolható részletkérdés.
 
Második verzió: áttétek…
Ha valaki azt mondja neked, hogy nem akar meghalni, az nagyon durva ott úgy. Én csak próbáltam arra koncentrálni, hogy ne látszódjon rajtam mennyire reménytelennek érzem a helyzetet. Tudtam, hogy nagyon nehéz lesz, de tényleg próbáltam erős maradni, hogy tudjak belőle adni is.
 
A kezelések…
A kemoterápiáról kb. semmit nem tudtam, csak bíztam benne, hogy eredményes lesz. Sokszor nagyon nehéz volt látni, ami történik azzal, akit szeretek, de nem azért mert én nem bírtam elviselni, hanem mert egyszerűen tehetetlen voltam. A tehetetlenség a legrosszabb az egészben. Mostmár bevallom, sokszor csak ültem a kocsiban és imádkoztam, hogy jobb legyen valahogy, mert én nem tudtam tenni semmit.
 
A hajhullás…
Kit érdekel? Kihullik, visszanő. A legrosszabb az volt, amikor a kezében maradt egy tincs, és megláttam a kétségbeesést. Nekem se volt könnyű végignézni, hogy elveszti a szép hosszú haját, de próbáltam magam tartani, hogy ne a kétségbeesést tükrözzem vissza. Igazából nekem tetszett a kis kopaszka feje is.
 
Az első jó lelet…
……